BEMUTATKOZÁS

RÓLAM

FEJLŐDÉSEM ÁLLOMÁSAI

Soha nem elégedtem meg egy végzettség megszerzésével, arra törekedtem, hogy amivel épp foglalkozom, azt a tökélyre fejlesszem. Legfőbb hajtóerőm abból a küldetésből táplálkozik, hogy az általam megteremtett értékek a közösség javát szolgálják.

TÖRTÉNETEM

Nem egyedi élethelyzetről beszélünk, viszont a megküzdés módja és képessége a magunkkal hozott, örökölt muníciók függvénye. Mintáink, a fájó élményeink, a szívünkbe zárt rossz emlékeink épp a mélységek megélésekor szabotálják el a továbblépés lehetőségét.

németh Kata vagyok, Ultrarövid terápiás konzulens

Mielőtt rám bízod magad, biztosan szeretnél még többet megtudni arról, hogy ki vagyok én, és mi garantálja, hogy a legnagyobb odaadással kísérlek végig az úton, ami most előtted áll.
Szeretettel osztom meg Veled történetem, fejlődésem állomásait, az utat, ami oda vezetett, hogy a saját megtapasztalásaim által meghozott döntés alapján most itt vagyok.

Célom, hogy a Számodra is elérhető fejlődés, haladás és továbblépés személyre szabott útját megmutassam Neked és az azon való haladásod a lehető leghatékonyabb módon segítsem.

Fejlődésem állomásai

A tankönyvíró – A szervezetfejlesztő – A segítő

A kulcsszó az odaadás, mivel bármit is csináltam eddigi életemben, mindig a legnagyobb körültekintéssel, odafigyeléssel, és talán a legfontosabb, szívvel és szeretettel végeztem. Így vált belőlem az évek során angol szakos nyelvtanárból nyelvtankönyvíró, pedagógusból iskolaigazgató, közgazdászból szervezetfejlesztő, Gordon tréningen végzett segítőből Dr. Buda László képzésén végzett Ultrarövid terápiás konzulens.

Soha nem elégedtem meg egy végzettség megszerzésével, arra törekedtem, hogy amivel épp foglalkozom, azt a tökélyre fejlesszem. Legfőbb hajtóerőm abból a küldetésből táplálkozik, hogy az általam megteremtett értékek a közösség javát szolgálják.

Mostanra nyert értelmet, hogy ez a küldetés valójában nem más, mint az a vágy, hogy mások lelki és szellemi jólétének katalizátorává válhassak, amit legintenzívebben az Ultrarövid terápiás konzultációk alkalmával van lehetőségem megélni. Ekkor vagyok önmagam, ekkor nyújthatom magamból a legtöbbet, ekkor válhatok leginkább az embertársaim javára, ekkor vagyok önazonos. Csak így érdemes élnem, csak így érdemes dolgoznom. A siker a klienseim számára és részemre egyaránt, csakis kizárólag így garantált.

Történetem

Életem derekán a Dante által megénekelt Pokol kapujához érkeztem, s hogy milyen érzések is kavarogtak bennem akkortájt, hadd mutassam be a vers egy részletével:

Az emberélet útjának felén
egy nagy sötétlő erdőbe jutottam,
mivel az igaz utat nem lelém.
Ó, szörnyű elbeszélni mi van ottan,
s milyen e sűrű, kusza, vad vadon:
már rágondolva reszketek legottan.
A halál sem sokkal rosszabb, tudom.
De hogy megértsd a Jót, mit ott találtam,
hallanod kell, mit láttam az úton.

 

Ha most az oldalamat olvasgatod, talán Te is azonosulni tudsz a fenti sorokkal. Nem egyedi élethelyzetről beszélünk, viszont a megküzdés módja és képessége a magunkkal hozott, vagy a felmenőinktől örökölt muníciók függvénye. Valami oknál fogva az örökségül kapott mintáink, a fájó élményeink, a szívünkbe zárt rossz emlékeink épp a nehézségek, mélységek megélésekor szabotálják el a továbblépés lehetőségét. Megrekedünk, és egyre mélyebbre húz minket valami megmagyarázhatatlan erő, vagy egyszer csak felüti a fejét egy súlyos betegség.

Velem sem történt másként. A baj negyvenhat éves koromban köszöntött be az életembe. Mivel mindig is nagyon figyeltem magamra, az egészségemre, a kezdeti tünet – a fülemben jelentkező nyomásérzet – nyugtalanítani kezdett, és egy belső sugallat hatására nem a fül-orr gégészetre, hanem egyből MR vizsgálatra jelentkeztem be. A sejtés beigazolódott, s bár az orvosok azóta is állítják, hogy fülproblémákat nem okoz a betegségem, engem mégis elvezetett az agyértágulat (aneurizma) diagnózisához. Az agyi aneurizma az érfal gyengesége, fejlődési rendellenessége miatt kialakult kiboltosulás, amely az esetek egy részében megrepedhet, ezáltal halálos kimenetelű lehet.

Amikor meglibben a végzet fekete fátyla, két lehetőségünk van. Vagy elkezdünk még jobban élni, vagy hagyjuk, hogy a félelem eluralkodjon a hétköznapjainkon. Én az előző opció mellett tettem le a voksomat, amire máig nem értem, miként voltam képes. Talán abból a tudatból érkezett az erő, hogy ha tényleg csak ennyi az élet, időszerű lenne elkezdeni élni is. Hirtelen minden addigi szorongásom szertefoszlott, rám talált az életbátorságom, kapuk nyíltak ki előttem. S bár tudtam, hogy előbb-utóbb műtéti beavatkozásra is sor kerül, én napról-napra bátrabban éltem.
Megérkezett az a lehetőség is, hogy a munkámban, ami egyre több terhet rótt rám, változtassak, és egy még nemesebb küldetés kezdett éltetni.
Dr. Buda László Ultrarövid terápiás konzulensi képzésére iratkoztam be, ahol elsajátíthattam, miként tudok gyorsan, hatékonyan és mélyrehatóan közreműködni embertársaim életében a továbblépést ígérő felismeréseik megszületésében egy csupán egy alkalmas konzultáció során.

A képzés maga is egy önismereti utazás volt lelkem eddig még számomra is ismeretlen mélységeibe, ahol az életemet gyökeresen megváltoztató felismerésekre leltem.  Sorsfordító döntéseket hoztam meg, amelyek már évek óta várattak magukra. Hiszem, hogy a betegségem is csupán e megkésett döntéshozatalnak, a bennem lakozó én elhallgattatásának manifesztációja.
Valójában a testben megnyilvánuló folyamatokkal a lelkünk üzen.

Vajon Te készen állsz, hogy fogadd ezeket az üzeneteket? Ha igen, érdemes tovább böngészned az oldalon.

Ha a fent leírtak arra inspirálnak, hogy magára az Ultrarövid terápiás konzulensi képzésre jelentkezz, akkor szeretettel ajánlom.

Ultrarövid terápiás konzulens képzés indul
2024. február 26-án

20 nap intenzív, önismereti és szakmai fejlődést segítő gyakorlatias képzés

Ez a tanfolyam Neked szól, ha egy vagy több érvényes Rád az alábbiakból:

  • emberekkel foglalkozol egyéni konzultációs formában (vagy ezt komolyan tervezed), és szükséged van egy jól használható eszköztárra
  • lelkesít a gondolat, hogy rövid, de intenzív konzultációs folyamatokban érdemi felismerésekhez és változásokhoz segítsd a hozzád fordulókat
  • fontos számodra, hogy egy pszichológiailag jól megalapozott – de nem pszichoterápiás – módszert tanulj
  • értékeled, hogy szűk 1 év alatt elsajátíthatod az Ultrarövid terápiás konzultáció módszertanát

visszajelzések

„Kata egy nyitott személyiség, tele empátiával és segíteni vágyással, akinek hivatása, hogy az embertársait támogassa, kísérje őket. Végtelenül hálás vagyok a sorsnak, hogy megismerhettem.
Köszönöm az elfogadást, az együttérzést, a szeretetet. Fantasztikus szakembert ismertem meg. Legjobbkor volt a legjobb helyen az életemben” Éva

„Jó érzés volt, hogy kedvesen fogadtál és értő figyelemmel hallgattál. Sokszor nem volt könnyű visszamenni a múltba és emlékezni.
Köszönöm szépen, hogy részt vehetettem ezen a „belső utazáson”. Elindított bennem egy folyamatot, dolgozik bennem. Úgy érzem, szabadabb lettem. Köszönöm szépen a segítségedet, a kedvességedet és a figyelmedet!” Ági

+36 70 701 2545

info@nemethkata.com

Adatkezelés

+36 70 701 2545

info@nemethkata.com