VISSZAJELZÉSEK

VISSZAJELZÉSEK

„Nekem nagy érzelmi megkönnyebbülést hozott Kataval az UT. Empatikusan és profin ráérzett arra, hogy hol vannak az elakadások, a “neuralgikus pontjaim” és szeretettel vezetett végig az úton, hogy kimondjak számomra nagyon fontos igazsagokat, amelyek elindítottak egy mély gyógyulási folyamatot bennem. Hálás vagyok, hogy kipróbálhattam az UT-t Katával.” Petra

„Az elmúlt két éjszakán mélyebben aludtam. Ki tudtam kapcsolni, annak ellenére, hogy rengeteg a feladat. Sikerült!!! Homályos a kedd este. Kissé valószerűtlen, ezt úgy értékelem magamban, hogy a merülés sikerült, és felszínre jövetelem után változások kezdődtek. Boldog, tiszta érzés borított el. Szinte a rólam lefejtett terhek miatt FÁZTAM egész este!!!! Ölelésre, érzelmekre vágytam, és kaptam is. Nem is szólaltam meg. Párom érezte, hogy valahol más dimenzióban jártam. Kedd óta megnyomták a törlés gombot a lelkemben, a tudatomban. Szinte kissé érzéketlenné is váltam a múlt rossz érzetei iránt. Érdektelen már. Volt két rossz álmom, de nem zaklatott fel!!! Hely szabadult fel bennem új dolgok számára!!!! A boldog tisztulás után pár órára, talán olyan este 9 körül jött egy szomorú utórezgés, de ennyi. Felkavaró, elhomályosult vajúdás után tiszta, könnyű nyugalomra leltem. Racionalizálódott a múlt. És a következmények! Csak köszönni tudok…” Edit

„Biztosan sokaknak van tapasztalata a meg nem értettségről. Szakemberek kezében is találkozhatunk ezzel az érzéssel.
Katánál, az általunk elmondott szavakból, mondatokból is azt látjuk, velünk van, pontosan érti és tudja mi történt velünk és kiegészíti mondanivalónkat.
Másfél óra alatt örökre megszabadulhatunk a bennünket legjobban zavaró terhektől egy különleges technika segítségével. A terápiás konzultáció végén még a szárnyaink is kinőnek. Őszintén nagyon jó érzéssel, megkönnyebbülve jöttem el Katától.” Noémi

„Kata egy nyitott személyiség, tele empátiával és segíteni vágyással, akinek hivatása, hogy az embertársait támogassa, kísérje őket. Végtelenül hálás vagyok a sorsnak, hogy megismerhettem. Köszönöm az elfogadást, az együttérzést, a szeretetet. Fantasztikus szakembert ismertem meg. Legjobbkor volt a legjobb helyen az életemben.” Éva

„Jó érzés volt, hogy kedvesen fogadtál és értő figyelemmel hallgattál. Sokszor nem volt könnyű visszamenni a múltba és emlékezni. Köszönöm szépen, hogy részt vehetettem ezen a „belső utazáson”. Elindított bennem egy folyamatot, dolgozik bennem. Úgy érzem, szabadabb lettem.
Köszönöm szépen a segítségedet, a kedvességedet és a figyelmedet! Ági

„Katalin hagyott engem kinyílni, és beszélhettem vele akármiről. A kérdései mindig elgondolkodtattak, sokszor nem volt egyszerű választ találnom rájuk. A konzultáció óta egyre jobban el tudom engedni a kényszeres szokásaimat, napról napra egészségesebbnek érzem magam, és látom, hogy a környezetem se tekint rám többé „betegként”. Emese

+36 70 701 2545

info@nemethkata.com

Adatkezelés

+36 70 701 2545

info@nemethkata.com